Hírlevél 2021 Március

EZENNEL IS BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES HÖLGYNEK 2021 MÁRCIUS 8-ÁN!

Mi a MOOC tesztelésével ünnepeltünk, ami hamarosan kész lesz! 

Transznacionális időközi szeminárium

A ReSolution projekt patnerei jelenleg egy transznacionális szeminárium megszervezésén dolgoznak. Erre az eseményre június 17-én kerül sor. Célja a projekt eredményeinek megosztása a különböző európai országok szereplőivel. Emellett még célja szellemi termékek nyújtotta lehetőségek kihasználása. A szeminárium célja az is, hogy összehasonlítsuk a projekt első eredményeit más európai szintű munkákkal és tapasztalatokkal, hogy levonhassuk a tanulságokat a projekt fejlesztése érdekében. Ez az esemény nagyon sokszínű közönséget céloz meg: köz- és magánszféra döntéshozói, polgárok; döntéshozásban, foglalkoztatásban és szakképzésben érdekelt felek, 

Az eseményen a következő témában fognak kerekasztal-beszélgetések zajlani: a foglalkoztatástól távol lévő személyek beazonosítása és támogatása Európában. Emellett még tervben van a projekt eszközeinek, fő irányvonalainak és online platformjának bemutatása is. 

ReSolution az EPALE platformon: jöjjön és beszélgessen velünk!

A ReSolution partnerek létrehoztak egy csoporrtot az EPAL platformon. Az EPALE az egy nyílt, többyelvű európai közösség, ami felnőttképzési szakemberek támogatására lett létrehozva, az Erasmus+ finanszírozása által. Érdekelt felek: felnőtt oktatásban résztvevők, orientációs és támogató szakemberek, kutatók és tudományos szakemberek, valamint politikai döntéshozók.

Csoportunk: “Képzés a foglalkoztatástól távol lévő személyek (újra)mozgósítására” (franciául: Se former pour (re)mobiliser les publics éloignés de l’emploi), melynek célja a bevált módszerek cseréje a foglalkoztatástól távol lévő személyek társadalmi és/vagy szakmai támogatása elérése érdekében, valamint az európia szakemberek képességeinek fejlesztése érdekében.

Csatlakozzon hozzánk EPALE-en! Iratkozzon fel a csoportokhoz és fejlessze késszégeit és gazdagítsa ismerettségi hálózatát!

Ismerje meg a partnereinket!

IDEIS, EGY SZERVEZET A KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁBAN! 

IDEIS az egy 2015-ben létrehozott egyesület Franciaország északkeleti részén, Montbéliard-ben. Annak érdekében, hogy minden csoport számára ingyenes támogatást tudjunk nyújtani (álláskeresők, munkavállalók, ideiglenes munkavállalók, iskolások, munkáltatók, stb.) és hogy az igényeiket ki tudjuk elégíteni, számos szolgáltatás áll rendelkezésünkre:

. IDEIS Helyi küldetés a 26 éven aluliak számára 
> Személyre szabott támogatás
IDEIS Mission Locale tanácsadói támogatást nyújtanak és az adott helyzethez illő megoldás(oka)t javasolnak (foglalkoztatási intézkedések, mobilitási támogatás, függetlenség elérése, stb.) Például: egy Ifjúsági Garancia megvalósítása a 26 éven aluli fiatalok számára, meyl lehetővé teszi szakmai tapasztalatuk és önbizalmuk fejlesztését, hogy a foglalkoztatáshoz és/vagy a képzésekhez könnyebben hozzáférhessenek. Az Ifjúsági Garancia program keretein belül 12 hónapig egy tanácsadó támogtaná a résztvevőket.

. IDEIS minden lakos számára
> Ingyenes szolgáltatások a “Cité des métiers” közösség számára, hogy a terület célközönsége hozzáférhessen a szolgáltatásokhoz
. Ingyenes, személyes tanácsadás a foglalkoztatásról és képzésekről
. Digitális eszközökhöz való szabad hozzáférés, ami a szükséges lépések megtételét teszi lehetővé
. Részvétel az IDEIS és a partnerek által javasolt eseményeken

. Vállalkozások & Terület
> Területi Tanácsadók csapata
Ez a csapat több nyilvános helyen, a lakókhoz lehető legközelebb tevékenykedik. A lakosoknak innovatív gyakorlatokat/ lehetőségeket mutat be, mint például: Recrut’ Cafés, Recrut’ Sport, stb.

> Támogatás vállalatok és toborzók számára

A csapat támogatja a vállalatokat azáltal, hogy:
. Tanácsot ad a munkaerőfelvétellel kapcsolatos valamint HR-es kérdésekben;
. Népszerűsítik az álláslehetőségeket a terület lakói számára

.Támogatja a tudatos vásárlást

Szeretne többet megtudni az IDEIS-ről?

Kattintson a videóra és fedezze fel tevékenységeinket:

KÖVESSEN MINKET!

Vessen egy pillantást a projekthírek szekciónkra http://www.projectresolution.eu/actualites/ 

KÖVESSE A PROJEKTTEL KAPCSOLATOS HÍREKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN HASHTAGUNK SEGÍTSÉGÉVEL:
#RESOLUTIONEU